Működni fog a kémia
Pigmentfoltok, érdes, fakó bőr, barázdák, száraz foltok. Nemcsak a nyár, de a tél is kikezdheti a kültakaród, aminek az ápolását komplexen érdemes kezelni. A minőségi kozmetikumok használata mellett legalább negyedévente szakember segítségét is javasolt igénybe venni, főleg, ha látványosabb eredményre, mélyebb hatóanyagbevitelre van szükséged. Ezt alapozza meg a kémiai hámlasztás, valamint a köré felépített testet-lelket kényeztető Séance rituálé.
Elolvasom28 nap: nemcsak a női ciklus esetében fontos szám, hanem a kültakaród számára is, hiszen normál esetben ennyi idő kell ahhoz, hogy megújuljon a bőröd felső rétege. Naponta ugyanis milliónyi elhalt hámsejtnek intesz búcsút észrevétlenül, a helyükön pedig folyamatosan képződnek újak. Ám sajnos ez a természetes körforgás gyakran lelassul, például a káros környezeti hatásoknak köszönhetően, az öregedés következtében, de akkor is, ha kiszárad a bőröd, vagy éppen ellenkezőleg, túl zsíros. És mi történik akkor, ha nem tudsz megszabadulni a bőröd felszínén maradt elhalt hámsejtektől? A tükörben egyre fakóbb, fénytelenebb pofi néz vissza rád, tapintása érdes, kellemetlen lesz, és mindegy, milyen csúcskozmetikumot kensz magadra, azok hatóanyagai kevésbé tudnak felszívódni.
Ilyenkor a legjobb megoldás a hámlasztás, amely segít megszabadulni a bőröd legfelső, elhalt rétegétől, hogy felszínre törhessen az új, ragyogóbb éned. A hámlasztáshoz ma már számos különböző formulát választhatsz: az otthoni felhasználásra is elérhető termékekről tavaly írtam részletesebben, most viszont a professzionális, kozmetikusok által végezhető XPHOLY8 SÉANCE kap főszerepet.
Innovatív hámlasztó kezeléssorozatunkat egyébként nemcsak a fénytelen, élettelen bőr felébresztésére ajánlom, ugyanis számos egyéb problémán is látványosan képes segíteni:
- csökkenti a felületi ráncokat
- dohányosok esetében vitalizálja a bőrt, serkenti a normál funkciókat
- minimalizálja a fénykárosodás jeleit
- halványítja a pigmentfoltokat, májfoltokat, (aknés) hegeket
- szabályozza a faggyúmirigyek működését
- normalizálja az aknés bőr vagy aknéra hajlamos bőr állapotát
Kémialecke a természetből
De hogyan képes minderre? A kémiai hámlasztás során különböző savakkal, enzimekkel oldjuk le a bőrfelszínt borító elhalt szaruréteget, és aktívabb osztódásra ösztönözzük az alatta lévő sejteket. Sőt, a hatóanyagok a bőröd mélyén, az irharétegben is jótékony szerkezeti változásokat indítanak el, ezáltal látványosan és gyorsan képes megújulni a kültakaród. De bármilyen csábítóan hangzik mindez, kitalálom, mire gondolsz most. Kémia, savak… jaj, ez nem lehet túl kellemes, biztosan égően vörös, hámló arccal kell utána napokig léteznem…., ráadásul hogy jön a Magister természetes, bio szemléletéhez ez az egész?
Először is eloszlatnám azt a tévhitet, hogy a kémiai hámlasztást csakis mesterséges hatóanyagokkal lehet véghezvinni. A kémia szó itt nem a szintetikusságot jelzi, hanem a hámlasztás hatásmechanizmusát, vagyis hogy savakat, enzimeket vetünk be, szemben a fizikai hámlasztással, amikor mechanikusan leradírozzuk a bőrfelszínt. A leggyakrabban és legrégebb óta AHA-savakat alkalmaznak, de a hámlasztó palettán szerepelnek BHA- és PHA-savak is, és szerencsére mindegyikből elérhetőek természetes eredetűek.
Attól sem kell tartanod, hogy a kezelés során kellemetlen csípő érzést kell elviselned, a kozmetikus kezei közül pedig pirosló arccal kerülsz ki, és napokig be kell zárkóznod. A XPHOLY8 SÉANCE-t úgy alkottuk meg, hogy azt rendkívül jól tolerálja a bőr, és mindig a vendég bőrtípusának, egyedi reakcióinak megfelelően lehessen felépíteni.
Savas hámlasztás kíméletesen? Sima ügy!
Eme különleges Séance-unk erejét a Fruitfuzio AHA szérumunk adja, mely a Regenine nevű hatóanyag-koncentrátumot rejti magában. Ezt Olaszországban termesztett almából, citromból, vörös szőlőből és búzacsírából nyerik ki, és jelenleg a legideálisabb bőrbarát hámlasztó. 83 százalékkal növeli a bőr megújulási képességét, frissebb összképet eredményez, mindezt anélkül, hogy a mélyebb bőrrétegek sérülnének, az arc kipirosodna vagy irritációval reagálna. Ezt az elképesztő hatást ráadásul ultraalacsony molekulatömegű hialuronsavval párosítottuk, hogy a hámlasztás folyamatát összekössük a hidratálással és mély hatóanyag-bevitellel.
A hámlasztó kúra során az alap protokoll szerint 3 különböző koncentrációjú Fruitfuzio AHA szérumot alkalmazunk, elsőként az 5%-osat (ez egyébként otthoni használatra is elérhető). Amennyiben ezt jól viseli a bőr, a következő két alkalommal már 10%-os töménységű szérumot vet be a kozmetikus, és ezután folytatja az igazi nagyágyúval, a 25%-os koncentrátummal. A tapasztalat azt mutatja, hogy még a töményebb Fruitfuzio alkalmazása során is csak maximum enyhe csipkelődő érzés jelentkezik, de természetesen ha a vendég kellemetlenségeket tapasztal, akkor nem emelik a savszérum koncentrációját.
Amennyiben a bőröd extra érzékeny vagy rosaceás, esetleg erősen gyulladt, akkor a hámlasztás különösen nagy kihívást jelenthet, de ettől még nem feltétlen kell lemondanod a jótékony hatásairól. Profi Séance kozmetikusod éppen ezért minden esetben állapotfelméréssel kezdi a kezelést, és ha úgy ítéli meg, az AHA-savas Fruitfuzio helyett a kíméletesebb, 5%-os PHA-savat tartalmazó PHA Sensorum szérumunkat viszi fel a bőrödre. Ezt minden bőrtípus esetén be lehet vetni, hatásában pedig nem marad el az AHA-savtól. Feljavítja a bőr szerkezetét és kisimítja a felszínét, segít felgyorsítani a sejtek megújulását, javítja a hidratáltságot, fellép az öregedés jelei ellen, emellett csökkentheti a finom vonalak és ráncok kinézetét. A még kíméletesebb hámlasztás érdekében pedig a PHA-savat betainnal turbóztuk fel, amely egy természetes nedvesítő és védelmező komponens, savas környezetben pedig remekül csökkenti az irritációt.
Mi vár rád még az XPHOLY8 SÉANCE során?
A savas szérum alkalmazására először is megfelelően felkészítjük a bőröd. Ennek első eleme az alapos tisztítás Tropic tonic micellás vízzel és tonikkal, amely ananásztartalmával fogva meg is kezdi a hámlasztást. Ezt követi a Papaya Propeel szemcsementes peelingük természetes BHA-savakkal, majd a Séance magja, a kiválasztott, megfelelő koncentrációjú savszérum felvitele.
Ezen a ponton pedig még tovább fokoztuk a kezelés hatásosságát, mert nem egyszerűen felkenjük a bőrre a savszérumot, hanem speciális aktiváló oleogéllel dolgozzuk be, lehetőleg ultrahanggal. A professzionális Oleogel activectoin gélünket természetes stresszvédő ectoin nevű hatóanyaggal, valamint nyugtató panthenollal és bisabolollal dúsítottuk, hogy még inkább csökkentsük a savas hámlasztás során jelentkező irritációt.
Az igazi WOW-hatás érdekében Skinsiesta peel off maszkunkkal zárjuk a kezelést, amely ötvözi az agyagos és alginát technológia előnyeit. Természetesen nem feledkezhetünk el a fényvédelemről sem, hiszen a friss hámsejteket, bőrfelszínt védeni kell az UV-sugarak, sőt a kékfény káros hatásaitól is. Erről a Copaca Banana SPF20 arckrémünk, valamint a Berry Well elixírünk gondoskodik, amelyeket otthon is javasolt alkalmazni.
És hogy mennyi ideig tart a hámlasztó kúránk? Összesen 4-6 Séance kezelésre van szükség: 4 héten keresztül heti 1 egyszer, vagy az első 2 héten heti 2-2 alkalommal, és utána hetente 1. Tehát 1 hónap elég ahhoz, hogy teljesen megújuljon a bőröd, ami azt jelenti, hogy most még bőven időben vagy, hogy belekezdj a hámlasztásba. Ha pedig még nincs Séance kozmetikusod, ide kattintva megtalálhatod a hozzád legközelebbit, és megtapasztalhatod a Magister mágikusan professzionális erejét!