Keratosis pilaris: nem csak a mai csirkék bőrproblémája
Apró, grízes dudorok a felkaron, combokon, popsin, esetleg az arcon: ez a keratosis pilaris, vagyis hétköznapi nevén a csirkebőr. Főként a fiatalabb korosztályt érinti, ám felnőtteknél is kialakulhat, és bár orvosi szempontból nézve ártalmatlan, az életminőséget jelentősen ronthatják a makacs panaszok, vagyis igazi csirkefogó bőrelváltozással állunk szemben.
ElolvasomMintha a kamaszoknak és fiatal felnőtteknek nem lenne elég problémájuk a pubertással, a pattanásokkal, az izzasztóbbnál izzasztóbb szituációkkal, még a keratosis pilarisszal is sokuknak meg kell küzdeniük. A csirkebőr ugyanis legalább minden második tinédzsert érinti, de egyes statisztikák szerint akár 80%-ukat is. Jó hír, hogy a megfigyelések szerint a gyerekkorban megjelent KP 30 éves korra enyhül vagy teljesen megszűnik, rossz hír viszont, hogy azok sem lélegezhetnek fel teljesen, akiket fiatalon elkerült. 10-ből 4 felnőttnél ugyanis akkor is kialakul a csirkebőr, ha gyerekként nem voltak ilyen bőrpanaszai.
Génekbe kódolva
Első ránézésre sokan azt hiszik, hogy valamilyen allergiás kiütésről van szó, hiszen a bőrt apró grízes dudorok sokasága lepi el, amelyek színe a világos rózsaszíntől egészen a vörösig változhat. (Hétköznapi nevét is innen kapta, mivel a keratosis pilaris olyan rücskössé változtatja kültakarónkat, mint a csirke bőre.) Ám nem allergia okozza, a hátterében valójában az áll, hogy a bőr túl sokat termel a keratin nevű fehérjéből. A keratin a bőr fontos építőköve, normál esetben védelmezi, de a szőr-, illetve hajszálak növekedéséhez is elengedhetetlen. Ugyanakkor, ha túl sok termelődik belőle, akkor zavar keletkezik a bőr természetes hámlási folyamatában, és a keratin felhalmozódik a szőrtüszők nyílása körül, ahol dugacsot képez. Külsőleg ezt apró dudorokként érzékeljük. Ráadásul mivel a keratindugó elzárja a faggyúmirigyek kivezető útját, a bőr egyre szárazabbá válik az érintett területeken, amitől azok még érdesebbé, pirosabbá válnak.
A leggyakrabban a felkarokon, a combon és a popsin jelenik meg, de az arcon is előfordulhat, és érdekes módon mindig szimmetrikus, ami szintén megkülönbözteti az allergiás reakciótól. Arra a kérdésre, hogy mi váltja ki, még pontos választ nem találtak az orvosok, de az etiológiai kutatások egyre inkább azt igazolják, hogy genetikai tényezőkre vezethető vissza. A filaggrin nevű fehérjéért felelős gén mutációja például összefüggésbe hozható a keratosis pilarisszal. A filaggrin ugyanis az epiteliális sejtekben kapcsolódik a keratin rostokhoz, és fontos szerepe van a felhám homeosztázisának szabályozásában. Megfigyelések szerint a csirkebőr gyakoribb azoknál, akiknek a családjában előfordult már ilyen jellegű panasz, de az ekcéma, asztma és allergia is hajlamosít rá.
Nem gyógyítható, de kezelhető
Bár a keratosis pilaris kifejezés úgy hangzik, mint egy varázsige, gyógyító varázsszer sajnos nem létezik ellene. Jelen ismereteink szerint krónikus bőrbetegségnek tekintjük, tehát nem lehet teljesen kigyógyulni belőle, csupán a tüneteket kezelhetjük. A kezelés pedig három fontos pillérből áll:
- elősegíteni a bőr természetes megújulási folyamatait kíméletes hámlasztással
- hidratálás a bőr egészséges hidro-lipid egyensúlyának visszaállítására, illetve fenntartására
- szappanmentes tisztálkodás az irritáció és gyulladás csökkentésének érdekében
Kezdjük most az utolsóval! A hagyományos szappan egyébként is a bőrünk ellensége, mert a benne található mesterséges anyagok, mint az SLS, borzasztóan irritálnak, szárítanak. Szerencsére a Magister kínálatában számos olyan termék található, mely kíméletesen gondoskodik az arc és test tisztításáról. Csirkebőr esetén kifejezetten segít a Coconutriento Tuskrém, amelyben prebiotikus hatású mirtuszból és örökzöld pisztáciából készült kivonat felel a bőr barrier rétegének erősítéséért, a panthenol pedig a nyugtatásért, regenerálásért és hámosításért. Gyerekeknek vagy akár felnőtteknek is extra érzékeny, sebesedésre hajlamos bőrre pedig a Hipoallergén fürdő- és testápolókrémet ajánlom, amelyben hidratáló bio kókuszolaj, bio sheavaj és rizsolajjal keveredik. Ha az arcon is mutatkoznak a keratosis pilaris tünetei, de alapvetően nem száraz az arcbőr, akkor jó szolgálatot tehet a Carbolife Matt It zselé, amelyben 2%-os természetes, fekete fűzből származó BHA sav található, így hámlasztó hatással is bír. Nem mellesleg szintén megtalálható benne a mirtusz és örökzöld pisztácia kivonatából álló Lentimyrt nevű hatóanyag. Száraz bőrtípus esetén viszont a Drystopper arctisztító habunkat javaslom, amelybe bőrpuhító ureát, hidratáló olíva szkvalént és rugalmasságot adó növényi kollagént kevertünk.
Mivel a keratosis pilaris alapvetően a hámlási folyamat zavarából fakad, sokat javíthat a bőrünk állapotán, ha hámlasztó kozmetikumokkal rendszeresen eltávolítjuk az elhalt hámsejteket. A kis dudorokat viszont semmi esetre se dörzsöljük erősen, ahogyan kapargatni is tilos. A durva beavatkozással ugyanis irritáljuk az amúgy is érzékeny bőrt, illetve a felszínen keletkezett sérülésekkel a felülfertőződést kockáztatjuk. A fizikai hámlasztás, vagyis a peelingek, testradírok alkalmazása ellenjavalt, de a kémia hámlasztás javítja a KP-val érintett bőr állapotát. AHA Mélytisztító arcmaszkunk természetes AHA savak, zöld agyag és uborka kivonat tartalmánál fogva eltünteti a felületi egyenetlenségeket, és friss, üde érzetet hagy maga után. De a Fruitfuzio AHA5 szérumunkból is elég heti kétszer néhány csepp, hogy megújuljon a bőr. Hámlasztó képességét a Regenine nevű hatóanyag-koncentrátumnak köszönheti, amelyet Olaszországban termesztett almából, citromból, szőlőből és búzacsírából nyernek ki, és egy rendkívül jól tolerálható, természetes AHA-sav. Ráadásként alacsony molekulatömegű hialuronsavat is kevertünk a szérumba, hogy egyben a hidratálásról is gondoskodjon. Aki már gyakorlott a hámlasztás terén, akár egymásra rétegezve (tehát a szérumot a maszk alá felvíve) is alkalmazhatja őket, de mindenképp külön-külön ajánlott őket bevezetni a rutinba.
Végezetül, ha szokásos hidratáló krémünk vagy testápolónk használata mellett is érdes, száraz a tünetes terület, testvajakk, pl. A Monoi de Tahiti testvajjal, vagy a BioRio Lipid Up balzsammal tápláljuk. Ezt az intenzív báziskrémet lenmagolajjal, brazil cupuacu vajjal és bőrazonos ceramiddal készítjük. Utóbbi azért különösen fontos, mert növeli a száraz bőr vízmegkötő kapacitását, védi annak lipid rétegét, erősíti a természetes védőgátját és rugalmasságot nyújt a tónusát vesztett bőr számára.
Mi segíthet még?
A kozmetikumok alkalmazásán túl ajánlott életmódunkban is változásokat eszközölni, ha szeretnénk megszabadulni a csirkebőr okozta kellemetlenségektől. A következő tanácsok mind azt szolgálják, hogy bőrünk hidratáltabb, ellenállóbb legyen:
- Télen, mikor a fűtés miatt szárazabb a benti levegő, párásítsunk otthon és akár a munkahelyünkön is.
- Csökkentsük minimumra az alkohol fogyasztását, hiszen az belsőleg szárít, tiszta vízből viszont igyunk többet a hidegebb hónapokban is.
- Viseljünk organikus pamutból készült ruhadarabokat, és bizony azok színe sem mindegy. Bár a fekete klasszikus, de a fekete ruhafesték a leginkább irritáló, így érzékeny, KP-ra hajlamos bőr esetén kerülendő. Segít az is, ha olyan fazont választunk, hogy a textil ne feszüljön, simuljon szorosan a grízes bőrrészre.
- A hosszú, forró fürdőzések helyett részesítsük előnyben a rövid, langyos zuhanyt, hiszen a fürdővíz is szárít, a magas hőfok pedig felesleges plusz stresszt jelent bőrünknek.
Mindezeket pedig azután is érdemes betartani, ha már elmúltak a panaszaink, hogy a jövőben csak a baromfiudvar lakói büszkélkedjenek csirkebőrrel.