A legszebb ajándék Te magad vagy
A minőségi kapcsolatok, az együtt töltött idő az elmúlt 2 évben még inkább felértékelődtek. Megtapasztaltuk, hogy milyen a szeretteink, érintések nélkül élni. Ilyenkor ismerjük fel igazán, mit jelentünk egymásnak, és mennyire hiányoznak a szürke hétköznapok is, ha távol vagyunk a számunkra legfontosabb emberektől. Karácsonykor pedig még erősebben érezzük, mennyire szükségünk van a családra, a barátokra. Egymásból táplálkozunk, egymást építjük, erősítjük.
ElolvasomÉppen ezért gondolom azt, hogy az ünnep és az arra való készülődés nem a kapkodásról, az ajándékok kétségbeesett keresgéléséről és a tökéletesség hajszolásáról kell, hogy szóljon, hanem egymásról, a közös élményekről, a meghitt pillanatokról, az egymásra és a legpompásabb időszakra való hangolódásról. Magadból is akkor tudod a legtöbbet adni, ha nyugodt, kiegyensúlyozott vagy, a belső béke, harmónia árad belőled. Ezért is fontos, hogy a képzeletbeli listádon Te legyél az első. Lepd meg magad, hozd ki magadból a legtöbbet, hiszen csak így adhatsz 100%-ot másoknak. Érzéseidet természetesen ajándék formájában is kifejezheted, hiszen nem véletlenül ez a szeretetnyelvek egyike, de mindig a szíved vezéreljen, ne az elvárások és a megszokások.
Karácsonyi csomagjainkat úgy állítottuk össze, hogy azok egy-egy filozófiát tükrözzenek, ahogyan kollekcióink mögött is mindig megbújik egy-egy történet. Szóljon az év legszebb hónapja a storykról, a mesékről és a beszélgetésekről, találj vissza önmagadhoz, az őszinte kapcsolatokhoz, amiben társad lehet egy vagy több Magister válogatás.
MOROCCAN HYALURON 8.990.-
Feltárjuk a mesés kelet kapuját, pezsgés, egzotikum vár rád.
A csomag tartalma:
- Micella birsvíz
- Moroccorange hyaluro jelly
WINTER SPICES KOLLEKCIÓ 9.570.-
Fűszeres hedonizmus, az érzékek magasiskolája nyílik meg előtted.
A csomag tartalma:
- Purepunch kézradír
- Gingerbread folyékonyszappan
- Chai latte tusolaj
- + Ajándék: Merry berry körömszérum
KISCSILLAG CSOMAG 8.370.-
Fény, amely beragyog egy életen át, amely a legősibb érzéseket hozza felszínre.
A csomag tartalma:
- Hipoallergén fürdő és testápolókrém
- Happy baby babaolaj
- Avokádós babapopsikrém
CSUPASZILVA CSOMAG 9.270.-
Puha érintések, a bársonyos szilva minden kincsével elvarázsol.
A csomag tartalma:
- Szilvakert kézkrém
- Purple peel radírpakolás
- Damaszkuszi szilvaszérum
SÉANCE HARMONY - EGÉSZSÉGES ARCBŐR CSOMAG 9.970.-
Egyensúlyban tart a legmagasabb szinteken.
A csomag tartalma:
- Graperutin tonik 30 ml
- Tealevél gélpeeling 100 ml
- Hiperaktívszenes pakolás
SÉANCE ANTIAGE 9.780.-
A szépség nem köthető egy számhoz, nem is külső jegyek összessége. Csakis az önbizalom és kisugárzás az, amitől kitűnik valaki a tömegből.
A csomag tartalma:
- Astapaszta pakolás 100 ml
- Százszorszép szérum 10 ml
- + Ajándék: Római narancsliget gélpeeling 15 ml
VIP ANTIAGE 11.980.-
Ne feledd, Te vagy az, aki a legfontosabb...
A csomag tartalma:
- Pre-age Provence szőlőszérum
- Málna parfé pakolás
- + Ajándék: Magister törölköző
SKINART DECOR 7.980.-
A kifinomultság megtestesülése, amelyben kibontakozik a valódi nő.
A csomag tartalma:
- CC Hyaluron Filler
- Skinart Decor korrektor
- + Ajándék: Opal mentalist szájfény
BEST OF MAGISTER KISKARÁCSONY 4.880.-
Az élet egyik nagy igazsága, hogy a jól bevált dolgokon nem érdemes változtatni. Tartsd meg, azt ami érték, és szentelj neki mindig kellő figyelmet.
A csomag tartalma:
- Ciao chia arckrém 60 ml
- Kókuszvíz 50 ml
HIALURON CSOMAG 7.380.-
Feltöltődve, kisimulva lehetsz igazán önmagad.
A csomag tartalma:
- Hialuron nappal arckrém 60 ml
- LMW-Hialuron+ szemránckrém
- + Ajándék: 15 ml Purple peel radírpakolás