Pigmentfolt
Az egyik legnagyobb ellenségedet, az aknét már legyűrted, de a letisztult csatatéren, vagyis az arcodon még ott maradtak a küzdelem nyomai, a hegek és foltok? Eláruljuk, hogyan győzhetsz nyom nélkül, és lehet happy end a sztori vége!
ElolvasomSzeretnéd, ha a bőröd maga mögött hagyná fakó, megviselt téli külsejét, és tavasszal új erőre kapna, akárcsak a természet? A hámlasztással könnyen elérheted ezt, ám nem mindegy, hogyan és mikor építed be a szépségápolási rutinodba.
ElolvasomKimerült, stresszes, halovány: ez a leírás jelenleg nemcsak a lelkiállapotodra, hanem a bőrödre is igaz? Rázd fel magad egy kis mozgással, zöld teával, az arcodat pedig keltsd fel téli álmából a természetes glycoinnal!
ElolvasomA cikk célja, hogy az új évtized legsikeresebb kozmetikai hatóanyagairól (ezt előre megjósolom) tartson egy összefoglalót, sikerüljön kiismernünk magunkat a számos peptid típusú hatóanyag és azok funkciói között.
Léteznek olyan peptidek, melyek a botox hatását imitálják, csapdát állítanak a pigment foltoknak vagy éppen a kollagént védik, képződését serkentik. Lényegében hatásosságuk a jövőbe mutat, a belőlük formulált natúrkozmetikumok megelőzik korukat és nem vehetők egy kalap alá az őket nélkülöző termékekkel.
Sokszor írtunk már a D-vitamin fontosságáról és az előállításához szükséges napfény vitatlanul pozitív tulajdonságáról. Azonban érdemes tájékozódni a napsugárzás káros hatásairól is, melyek ellen mindenképpen védekeznünk kell. Ebben a bejegyzésben szeretnénk megválaszolni a hozzánk beérkezett leggyakoribb kérdéseket is.
Elolvasom